Interjú AFK-val, a Bergenben élő ismert graffiti művésszel a Street-art-Bergen összművészeti projekt kapcsán

(Bergen, 2022 február)

 

 

Zseni Zsigmond magyar származású fotós rendszeres vendég a norvégiai Bergenben. Testvére, Zseni Zsuzsa már 10 éve él ebben a festői északi városban. Zsuzsa zenész és a testvérpár már korábban is dolgozott együtt több művészeti ágat felölelő projektben. Zsigmond látogatásai során gyakran barangol Bergenben fényképezőgéppel a kezében és képzeletét az utóbbi időben nagyon megragadta a városban jelenlévő élénk „street art”, azaz utcai művészeti élet. Nemrég nyílt meg első kiállítása ebben a témában Magyarországon „Street-art-Bergen” címmel és ehhez kapcsolódóan találkozott testvére, Zsuzsa egy interjúra a tehetséges és népszerű graffiti művésszel, AFK-val, akinek a munkái nagyban meghatározzák az arculatát ennek a nyüzsgő norvég városnak.

 

AFK az egyik legismertebb és legmegosztóbb graffiti művész Bergenben. Leginkább politikai tartalmú munkáiról, valamint erős társadalomkritikai mondanivalójáról ismerhetők fel munkái. Először 2013-ban tűntek fel az alkotásai Bergen belvárosában és azóta aktívan részt vesz az utcák művészeti arculatának alakításában. AFK képei megtalálhatók számos európai nagyvárosban, többek között Olaszországban, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, valamint Franciaországban.

 

Zsuzsa az alkotóval Bergen egyik hangulatos, belvárosi kávézójában, a Vågal-ban beszélgetett.

 

• A művész neved AFK annyit tesz angolul, hogy „távol a billentyűzettől”. Miért választottad magadnak ezt az érdekes nevet? Van valami különös jelentősége az életedre nézve?

AFK: Egy régi munkahelyemen, ahol éjszaka dolgoztam sok időt töltöttem online játékkal. De természetesen olykor valóban dolgoznom kellett, ilyenkor a játékban azt írtam a chat szobába „afk”, azaz „távol a billentyűzettől” (afk – away from keyboard). Később elhatároztam, hogy ezt fogom használni aláírásként, amikor az utcákon festek. Majd kénytelen voltam a rövidítés jelentését megváltoztatni, mert a Facebook ellenőrizte az oldalán található profilok valódiságát és nem engedélyezték az „afk” nick nevet. Így lett végül egy „valódi” név, Alex F. Knudsen rövidítése.

 

• Azt nyilatkoztad korábban, hogy volt egy időszak az életedben, amikor az édesanyád összecsomagolt téged és a nővéredet, és hátizsákos túrán keresztül-kasul bejártátok Európát. Ez a tapasztalat rengeteg olyan élményt hozott számodra, amely a felnőttkori alkotói munkádat befolyásolta. Mik ezek az élmények pontosan?

AFK: Kb. 10 éves voltam, amikor édesanyámmal és a nővéremmel együtt néhány hónap alatt körbeutaztuk Európát. Ezalatt édesapám otthon volt és gondozta az állatokat. Bejártuk a nagyvárosokban található nemzeti múzeumokat, többek között eljutottunk a Vatikánba is. Lenyűgözött a klasszikus és reneszánsz művészet. Ekkor szerettem bele a festészetbe és a szobrászatba, majd később felnőttként ezekre az élményekre akartam reflektálni a saját alkotásaimban. Nagyon megragadott az élmény, ahogy apró gyerekként álltam a hatalmas szobrok előtt és arról álmodoztam, hogy egyszer én is szeretnék hatalmas dolgokat létrehozni.

 

• Ezt a fajta „szabad edukációs” élményt felnőttként hogyan értékeled? Te is voltál hasonló utazáson a gyermekeiddel? Milyen az ő viszonyok a művészetekhez? És hogy viszonyulnak hozzád, mint alkotóhoz?

AFK: Már kisbabaként is mindenhová magunkkal vittük a gyerekeinket. Így a világból elég sokat láttak az utazásaink során. A lányom például erősen művészeti beállítottságú, most épp Noam Chomsky-t olvas. A magam módján próbáltam nekik a lehető legtöbbet megmutatni a világból. Együtt nézünk dokumentumfilmeket, alkalmanként társadalmi problémákkal foglalkozó tüntetésekre viszem őket.

Úgy 16 éves lehetett a lányom, amikor a feleségemmel új telefont vettünk a gyerekeknek. Cserébe pedig részt vettek velünk 10 különböző demonstráción. Mindezt azért tesszük, hogy tisztában legyenek a világban zajló eseményekkel és legyen önálló politikai véleményük. Nem szeretném befolyásolni őket, arra törekszem, hogy képesek legyenek a saját véleményüket szülői befolyás nélkül megformálni. Azt gondolom, hogy ezeknek a folyamatoknak személyiség formáló erejük van.

Mint művész, úgy érzem büszkék a munkámra. Az én alkotó fejlődésem egy közös út az egész család számára. Már elég időseknek gondolom őket ahhoz, hogy megértsék az alkotásaim tartalmát és csak remélni tudom, hogy egyet is értenek ezekkel.

 

• Tanultál-e valaha művészetet a szó klasszikus értelmében vagy minden, amit a munkáidban láthatunk, önképzés eredménye?

AFK: Elkezdtem anno művészeti tárgyakat tanulni az iskolában, de nem fejeztem be a kurzusokat. El kellett menne dolgozni és mellette nem maradt idő a tanulásra.

Az édesanyám viszont szeretett festeni. Ő engem és a nővéremet magával vitt és tanított bennünket stílusra, ecsetkezelésre. Teljesen más volt művészeti látásmódja, mint a miénk, de nagyon szenvedélyes volt, ha alkotásról volt szó. Sok apró technikai fogást lestem el tőle. Később saját magam tanultam a különböző festészeti technikákat és az évek során szépen lassan kitaláltam a saját alkotási stílusomat.

 

• Nem lehet nem észrevenni a munkáidban megjelenő rengeteg nőalakot. Gyakran használod a családtagokat vagy barátokat modellként?

AFK: Igen, sokszor kerülnek a feleségem és gyerekeim az alkotásaimba. Úgy érzem, hogy ezt ők kifejezetten szeretik. Habár volt már rá példa, hogy a feleségem nem volt elégedett az egyik munkámmal és szerette volna, ha őt másként formázom meg.

 

• A képeidben a politikai véleményedet nyíltan vállalod és próbálod az emberek figyelmét társadalmi problémák felé fordítani. Úgy érzed, hogy Norvégia erre megfelelő hely? Érdekli az embereket a mondanivalód?

AFK: Nehéz kérdés, talán Norvégia még mindig a jobb helyek közé tartozik a világban egy kreatív, szabad gondolkodású művész számára. Fontos figyelni az egyensúlyra, mert szeretném az embereket megszólítani, viszont elrettenteni nem. Próbálom azt az üzenetet közvetíteni, hogy mindenkinek megvan a lehetősége és az ereje a dolgok megváltoztatására. Ezt néha úgy próbálom megvalósítani, hogy hatalmas képet festek, ami mellett nem tudnak az emberek elmenni. Máskor a kép témája miatt kénytelen vagyok a gondolataimat finomítani, hogy könnyebben emészthető legyen.

• Néhány alkalommal előfordult, hogy az alkotásaid a médiában vitákat robbantanak ki. Arra is volt példa, hogy közfelháborodást keltett valamelyik képed és el kellett távolítani az utcáról. Milyen érzés, amikor a munkáidat lekerülnek a bergeni falakról.

AFK: Valójában nem gondolkodom ezen sokat. Mindig tudatában vagyok annak, hogy az alkotásaim akár néhány napon belül eltűnhetnek az utcákról. Számomra a legfontosabb maga a megvalósítás folyamata és az, hogy a kép kikerül. De természetesen a 2018-as események óta, amikor az egyik politikai tartalmú munkám különösan nagy média figyelmet kapott, jobban átgondolom, hogy egy-egy képem milyen reakciót válthat ki az emberekből.

Ugyanakkor mégis jó érzés, ha az alkotásaim hosszabb ideig is fent maradnak a falakon, mert amikor olyan alkotásokat tüntetnek el, ami társadalomkritikát fogalmaz meg, annyit tesz az én nézőpontomból, mintha a történelmet szeretnék megmásítani.

 

• Van egy különleges hely Bergenben, ahová gyakran visszajársz és fested fel a leginkább provokatív képeidet. Mit jelent számodra ez a hely? Mit találsz benne ennyire vonzónak alkotói szemszögből?

AFK: Ez a hely engem leginkább egy templomi oltárra emlékeztet. Amikor legelőször megláttam Bergen utcáit járva, azonnal megihletett, egyszerűen csodálatosnak láttam. Ez a sarok egyszerűen tökéletes művészeti alkotások bemutatására. Ezt a helyet leginkább akkor használom megjelenésre, ha olyan alkotás van a fejemben, amiben teljesen biztos vagyok és szeretném, hogy minél több emberhez eljusson.

 

• Érzel felelősséget művészként az emberekért? Úgy értem, hogy átgondolod-e mit és hogy kommunikálsz a munkáiddal az emberek számára, akik megnézik azokat?

AFK: Igen, szerintem minden művésznek, bármilyen formában is alkosson, felelősséget kell vállalni a közösségért, amiben él. Fontos, hogy adjunk valami pozitívat a munkáinkkal a társadalomnak, legyen az reményteljes vagy épp elgondolkodtató. A művészeknek gyakran van lehetőségük szélesebb rétegekhez eljutni, mint az átlagnak, ezért igyekszem erre én is odafigyelni.

 

• Hogyan választod ki az egyes helyeket a képeidhez az utcákon?

AFK: Általában csak úgy sétálok Bergen utcáin és hagyom, hogy egy hely, egy fal megragadja a képzeletemet. Habár az utóbbi időben egyre nehezebb szabad falrészletet találni a városban.

 

• Van olyan, hogy egy képet mindenféle politikai vagy társadalmi mondanivaló nélkül, csak a saját örömödre festesz?

AFK: Igen, ez egy örök kérdés, hogy vajon melyik fontosabb? Hogy olyan alkotásokat tegyek közzé, amik az emberek általános közérzetét javítják vagy inkább legyek még kritikusabb és késztessem őket gondolkodásra? Mindkettő fontos, úgy vélem. De a kérdésre visszatérve igen, szeretek olyan képeket festeni, ami az embereknek örömet szerez, viszont érzem a felelősséget is, ami a munkámmal jár.

 

• Azon kevés graffiti művész közé tartozol, akik gyakran kapnak felkérést nagyobb cégektől vagy akár Bergen város vezetőségétől. Hogyan tudod megőrizni a művészi szabadságod, amikor ilyen jellegű megrendelésre dolgozol?

AFK: Igen, ez mindig érdekes kérdés. Csak akkor kötök megállapodást nagy „megrendelőkkel”, ha teljes művészi szabadságot élvezhetek a munka során. Ha bármilyen kompromisszumot kötnék, finomítanék a kifejezésmódomon, akkor saját integritásommal mennék szembe. Magán megrendelőktől sem fogadok el kikötéseket a munkámat illetően, nem festek olyan képeket, amit nem érzek teljesen magaménak. Én azt vallom, hogy a korlátozások nem tesznek jót a művészi önkifejezésnek. Szerencsére nem volt még ehhez hasonlóra példa a karrierem során.

 

• Az elmúlt 10 évben Bergen utcáin megjelenő képeid nagyban formálták a város arculatát. Manapság vannak olyan turisták, akik a csodás természeti adottságokon kívül a street artért, azaz a graffitiért is látogatják Bergent. Erről mit gondolsz? Hogyan érint ez téged, mint alkotót?

AFK: Én ezt nagyszerűnek tartom. Azt nem tudom pontosan, hogy mennyi kritikát megfogalmazó képet találnak a turisták az utcákon, de mindenképpen jónak tartom, hogy az emberek érdeklődnek a művészet ezen formája iránt. Minél többen látják, annál jobb természetesen.

 

• Bergenben kifejezetten sok a street art-tal foglalkozó művész. Van egy csoport „Bergen Street Art” elnevezésű csoport is, ahol alkalmanként nagyobb projektekben dolgoznak együtt az alkotók. Tartjátok a kapcsolatot egymással a hétköznapokban? Nyomon követitek egymás munkásságát?

AFK: Igen, néhány alkotóval baráti kapcsolatot ápolok. Olykor találkozunk, megiszunk egy sört, beszélgetünk. Tagja vagyok a SAK elnevezésű csoportnak („SAK” magyar fordítása „az ügy” – szerző). 2019-ben egy hatalmas nyilvános fotókiállítást szervezünk Bergen belvárosában a Bergen Media City támogatásával „#WeAreMillions” címmel. Ezzel Julia Assange-t a WikiLeaks szerkesztője és a szólásszabadság melletti elkötelezettségünket akartuk kifejezni.

 

• Van valamilyen kiállításra vonatkozó vagy egyéb művészeti terved az elkövetkező időszakra, ami nem politikai jellegű?

AFK: Van néhány félkész munkám a stúdióban, amit szeretnék befejezni. Már régóta kísérletezem szobrokkal, és nagyon szeretem az alkotási folyamatot, de soha nem tanultam meg igazán a szakmai finomságokat. Mostanában a digitális szobrászat felé nyitottam és nagyon érdekelnek az itt nyíló lehetőségek.

 

• Van esetleg saját kedvenced az alkotásid közül, amiket Bergenben találhatunk?

AFK: Azt hiszem van, igen. Azoknak az alkotásoknak a nagyrésze, amiket igazán kedveltem, sajnos már eltűnt. Ezek olykor elszomorítanak, mint például az óriás alvó baba 2016-ból, amit a közlekedési hatóságok festettek le, mert úgy gondolták, hogy elvonja az autósok figyelmét. Később 2018-ban ugyanoda festettem egy idősebb kislányt, de sajnos ez sem maradhatott sokáig. Az egyik legrégebbi munkám, egy kislány és egy panda kettőse ma is a belvárosban található Bergen Budget Hostel falát díszíti. És még mindig megtalálható Landås városrészen a „Tolerance” azaz „Elfogadás” című munkám egy kislányról és egy kutyáról. Be kell vallanom, hogy ez a kép már kissé kopottas, talán visszamegyek nemsokára és egy kicsit kipofozom.

 

• Jártál valaha Magyarországon?

AFK: Igen, Budapesten már voltam. Szép emlékeket őrzök a városról. Kevés dologra emlékszem pontosan, de egy régi, 19. századi épületben szálltunk meg, ahol a lift borzasztóan nyikorgott. Meglátogattuk a Mátyás-templomot a budai oldalon, a várat és a Halászbástyát is természetesen.

 

• Van valamilyen általános üzenet, amit művészként szeretnél eljuttatni az emberekhez?

AFK: Azt fontosnak tartom, hogyha valaki igazságtalanságot tapasztal a közvetlen környezetében, akkor ne menjen el szó nélkül mellette. A művészet elfogadhatóbban tud társadalomra vonatkozó kritikát megfogalmazni, mint a magánemberek, ezért jóval nagyobb az alkotó felelőssége ebben. Hiszek abban, hogy sok apró tettel nagy változásokat lehet elérni.